Fotózzunk pda-val, de hogyan? (vagy inkább hogyan ne?!)

Fotózzunk pda-val, de hogyan? (vagy inkább hogyan ne?!)

 Fotózzunk pda-val, de hogyan? (vagy inkább hogyan ne?!)

 

 

…hol kell ebbe betenni a filmet? Kérdezi kissé gyanakvó tekintettel nagyapánk, mikor meglátja, hogy kedvenc pda-nkkal készítünk képeket az aranylakodalmán.  Sehol, válaszoljuk elnézően mosolyogva, de következő kérdésével darabokra töri technokrata magabiztosságunk: akkor mire fényképez? Valljuk meg, itt sokan megtorpannánk, mert kevesen vagyunk tisztában vele, miként is működik egy digitális képalkotó rendszer. Tudjuk-e, hogy a fényt hogyan alakítja elektromos jellé a CMOS, majd hogyan digitalizálja kameránk? Mi is az a kvantálás, kettes számrendszer, rekeszérték, interpoláció?

Megnyugtatok mindenkit, nem fogok ezekkel foglalkozni, csak ha cikkem témája szervesen érinti. Igyekszem, hogy ne érintse. Pár gondolatot szeretnék csak megosztani, hogy mit, hogyan érdemes fotózni egy ilyen készülékkel. Vagy mit nem. Mivel rendszeresen olvasom fórumtársaim panaszait: gyenge az elkészített képek minősége, zajos a kép, életlen, rossz a kamera driver, stb., fogtam kis kedvencem (Omnia2) és elkezdtem kísérletezni vele. Vajon tényleg olyan rossz minőségű képeket készít? Megjegyzem, szakmabeliként kicsit más fogalmaim vannak egy jó képről, (akár technikailag, akár tartalmilag) mint a nagy átlagnak, és tisztában vagyok egy ilyen méretű optika teljesítő képességével. Értek kellemes meglepetések. Ha tisztában vagyunk gépünk lehetőségeivel, tudjuk, milyen módon kell becsapni, hogy hiányosságait pótoljuk, akkor, ha nem is professzionális képeket, de szép, igényes képeket készíthetünk. Az itt illusztrációként szereplő képeket is pda-val készítettem, ás bár esztétikai értékük megkérdőjelezhető, azért szemléltetésre megfelelnek… gondolom.

Tisztában kell lennünk azzal, ha ilyen készülékkel (de a legtöbb kompakt kamerával is) fotózunk, hogy nem a képérzékelő mérete, pixelszáma a legfontosabb tulajdonsága. Minden rendszer annyit ér, amennyit a leggyengébb láncszeme. Márpedig jelen esetben a leggyengébb láncszem az objektív.  Ezekbe a készülékekbe nagylátószögű, fix gyújtótávolságú optikai egységet szoktak építeni. Ennek két legfontosabb oka, hogy mélységélességük gyakorlatilag végtelen, így pontatlan fókuszálásnál is többé-kevésbé éles képet lehet készíteni. A másik ok, a zoom. Optikai zoomot hiába is keresnénk készülékünkben hely-, és költségspórolás miatt. Így marad a digitális zoom, aminek a használatától mindenkit óva intek, de erre lentebb kitérek még. Minden objektívnek vannak képalkotó hibái, ilyen kromatikus hiba a torzítás. Jelen esetben hordó torzításról beszélünk. Mit lehet ez ellen tenni? Semmit, maximum igyekezhetünk elkerülni azokat a témákat, ahol ez előnytelen. Tehát ne nagyon próbálkozzunk életünk portréjának elkészítésével, mert modellünk neheztelni fog, ha tepsi arcút varázsolunk belőle.Gépünk optikai tengelyét igyekezzünk vízszintesen tartani, különben a kép alja, teteje felé erősen be fogja húzni a párhuzamosokat, így hordósítva a témánk.

Nagylátószögű objektív perspektivikus torzítása

Nagylátószögű objektívvel ne fotózzunk személyt, hacsak nem célunk a direkt torzítás, groteszk hatás, ami nagyon látványos tud lenni, de ha már a huszadik képünk is ilyen, unalmassá válik. Milyen témákat érdemes akkor fotózni? Tájképek, macro fotók, városi látképek, csoportfotók esetén szépet alkothatunk, de ezeknél a témáknál is ügyeljünk rá, hogy fő képelem soha ne legyen a kép szélén. Nagynénénk nem fog örülni, ha uborkafejű ufót varázsolunk belőle a családi fotón.
Objektívünk másik nagy hibája méretéből és anyagából adódik: általában kicsi a fényértéke, tehát viszonylag kevés fény jut a képérzékelőre. Jó fényviszonyok mellett ez nem okoz problémát, de ha kevés, bizony bajban leszünk. Három módon kompenzálhatjuk ezt a hiányosságot, de sajnos ebből kettő jelentős képminőség romlással jár, a harmadik pedig esztétikai élményét csökkenti művünknek. Próbálkozhatunk az ISO érték növelésével, hosszabb expozícióval, vagy vakuzással, esetleg ezek kombinációjával. A magasabb ISO érték magasabb képzajt eredményez. Ennek az oka az, hogy gépünk érzékenysége valójában nem változik, csak a CMOS-ból kiolvasott  jelet erősíti fel a rendszer. Sajnos a hasznos adatok mellett a képzajt is. Hosszú expozíciónál hasonló a helyzet, magas képzajt eredményez, valamint, ha nem rögzítjük megfelelően gépünk, nagy a bemozdulásos életlenség lehetősége. A harmadik megoldás tűnik a legkézenfekvőbbnek: a vakuzás. Valóban helyes expozíciót érhetünk el kevés fénynél is, csak a fény irányával és minőségével van probléma. Ha szemből világítjuk meg témánk, az lapos, jellegtelen lesz, részletei elvesznek.  Javasolom, kerüljük az olyan témák megörökítését, amiket nem tudunk megfotózni a meglévő fényekkel a legalacsonyabb ISO értéken. Ha mégis próbálkozunk, a vakut felejtsük el, és rögzítsük kameránk olyan stabilan, ahogy csak tudjuk, vagy támasszuk alá!  Ha erre nincs lehetőség, tartsuk stabilan. Testhelyzetünk fixáljuk, támaszkodjunk valaminek, hátunk vessük meg valahol, könyökünk támasszuk alá, expozíció közben tartsuk bent a levegőt!  Aki netán részt vett valaha lőkiképzésen, az tudja, lőni is így kell pontosan. Ide kapcsolódik másik gyengéje gépünknek, bár PDA-ról szólva ez csak ebből a szempontból hátrány. A tömege. Fotózáshoz túl könnyű, könnyen átveszi kezünk remegését, testünk apró rezzenéseit. Tudom, vannak modellek, amiket elláttak képstabilizátorral, de ezek is csak 2-3 fényértékkel javítják helyzetünk, és van, amikor nem tudnak segíteni: az exponáló gomb lenyomásakor. Óhatatlanul bemozdítjuk kameránk. Nem véletlen, hogy egy profi fényképezőgép 2-3-4 kg.

“Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”

                                                                  Robert Capa

 Esetünkben ez duplán igaz, és ennek a digitális zoom az oka. Felejtsük el, hogy létezik, mivel képromláson kívül más eredménye nincs. Nem csinál mást gépünk, mint a teljes méretű képből kimaszkol egy kisebb részletet, és azt interpolációval felnagyítja ismét a teljes képméretre. Magyarul ahelyett, hogy fotózna, rajzol. Mégpedig úgy, ahogy ő gondolja, és ez nem mindig jó. Az interpoláció lényege, hogy a meglévő pixelekből számolja ki az új pixelek értékeit, és ezeket építi be képünkbe. Homogén felületeknél nincs ezzel semmi baj, viszont határvonalaknál, éleknél, színátmeneteknél nem tökéletes a rendszer, így a vonalak megvastagodását, elmosódását okozza, lágyítja képünk. Ha tehetjük, menjünk olyan közel témánkhoz, amilyen közel csak tudunk.

Van néhány alapvető képalkotó szabály, amelyek még jobbá tehetik fotóink. Nagyon fontos, hogy ha fényképezünk, tudatosan szerkesszük képeink már az expozíciókor. Egy elrontott, rosszul komponált képet semmilyen utólagos képmódosítással nem tehetünk jóvá. A legtöbb, vagy talán az összes pda kamerán egy fókuszpont van: középen. Ha lehetőség van előzetes fénymérésre és fókuszálásra, ezt általában úgy tehetjük meg, hogy csak félig nyomjuk le az exponáló gombot.  Gépünk irányítsuk úgy témánkra, hogy az a fókuszpontban legyen! Nyomjuk le félig az exponáló gombot, így gépünk elvégzi a fókuszálást, fénymérést! Tartsuk továbbra is nyomva a gombot, és szerkesszük meg képünk, majd exponáljunk!

harmadolas

A képkomponálással kapcsolatban tudnunk kell, hogy a középre komponált kép unalmas, csak rövid ideig nyújt élményt, hamar túlsiklik rajta a tekintet. Ha jól akarunk komponálni, főtémánk ne a középpontban legyen!  Ha gépünk keresőjét (kijelzőjét) vízszintesen és függőlegesen is felosztjuk három részre, akkor harmadolási tengelyeket és pontokat kapunk. Ezekre a pontokra, és tengelyekre kell komponálnunk témánk, és igyekeznünk kell, hogy a többi képelem vezesse tekintetünk a főtémára, itt legyen képünk nyugvópontja. Egy képnek csak egy nyugvópontja lehet, minden képelemnek ebbe az irányba kell terelni tekintetünk.

Mivel kameránk nagylátószögű objektívvel van felszerelve, így a térábrázolással sokat nem kell foglalkoznunk. Annyit azért illik tudni, hogy egy képet három térre osztunk, előtér, középtér, háttér.  Főtémánk általában az középtérben helyezkedik el. Hátterünk értelemszerűen mindig van, nem az üres univerzumban fotózunk, de az előtérről gyakran megfeledkezünk, pedig érdekes hatást lehet elérni vele. Egy bokor, fa, ablak, tükörkeret, ajtónyílás szépen bekeretezi képünk, lezáró hatást kelt.

kukoricaMiért nem kell nagyon foglalkoznunk a térábrázolásával? Nagylátószögű objektívünk egyik alaptulajdonsága az erős perspektívatorzítás: a hozzánk közelebb eső dolgokat nagyítja, a távolabbiakat kicsinyíti, így hangsúlyozva ki a teret. Ez csak abban az esetben előnytelen, ha magas épületet fotózunk viszonylag közelről, felfelé nézve, ilyenkor a perspektíva-torzulásnak köszönhetően épületünk olyan hatást fog kelteni, mintha épp hanyatt dőlne. Ez ellen se tudunk sokat tenni, még a fényképészek közül is kevesen engedhetik meg magunknak, hogy olyan felszerelést, objektívet használjanak, amivel korrigálni lehet ezt a tértorzulást. A térábrázolás másik eszközével, a mélységélességgel pedig nem tudunk élni, mivel ezeknek az objektíveknek gyakorlatilag végtelen a mélységélessége, se a hátteret, se az előteret nem teszik elmosódottá. Kivétel ez alól a makro fotózás (virág motívum), ahol annyira lerövidül a mélységélesség, hogy már látható ilyen objektíveknél is. Ezzel gyakran találkozhatunk ezen az oldalon is, mikor pda-kat fektetve, perspektivikusan fotóznak. Látványos, de vigyáznunk kell, mikor, hol, és miért használjuk, mert ismét az unalmasság vádja érheti képeink.

A képalkotás legfontosabb eszközét hagytam utoljára: a fényt! Fotográfia: fényrajzolás. Mint e művészeti ág neve is mutatja, a fény a legfontosabb eszköze, mellyel mondanivalónk, világlátásunk másoknak átadhatjuk. Komplett könyvek foglalkoznak vele, egyetemen teljes szemesztereket töltenek a világítás szakmai fortélyainak megtanításával. Külön szakma. Töredékét írhatom itt csak le, magam is tanulom minden fénykép elkészítésével. Nem fogok senkit fárasztani fénytannal, szemszögünkből csak négy tulajdonsága fontos: színhőmérséklete, iránya, ereje, illetve hogy szórt, vagy direkt fény-e. A legtöbb gépen van fehér egyensúly beállítási lehetőség (WB), erre azért van szükség, mert minden fényforrás más színű (hőmérsékletű) fehér fényt bocsájt ki. Mindannyian láttuk már, hogy mennyivel sárgásabb a reggeli napfény, mint a déli, milyen kékesen világít egy fénycső, esetleg egy led, és milyen sárgás fényt adnak a városi díszkivilágítások. Ezeknek mind más a színőmérséklete, de ezt szemünk, agyunk megtanulta, és kompenzálja, a fehér lapot mindig fehérnek fogjuk látni. A fotográfiai nyersanyagok (így a digitális képfeldolgozó rendszerek is) nem ilyen okosak, meg kell nekik „mondani”, milyen fényt látnak, hogy a fehér, képünkön is fehér legyen.  Ezt tehetjük meg a fehéregyensúly beállítással.

ellenfenyKezdő fotósoknak alapszabályként azt szokták mondani, hogy fénnyel szembe ne fotózzanak. Ez általában igaz is, de vannak kivételek, amikor érdekes hatást lehet elérni. Valóban nemkívánatos jelenség, ha objektívünk becsillan a beeső fénysugaraktól, képünk kontraszttalan, fakó lesz. Viszont mennyivel szebb egy portré, ha az ellenfény kirajzolja a modell hajkoronáját. Az ellenfénynek van más szerepe is, elválasztja témánkat a háttértől, kiemeli azt, plasztikussá teszi, életet ad neki. Van még egy eset, amikor ellenfényt használunk, ez a sziluett fotózás. Ezen kívül számtalan iránya lehet a fénynek, de hat nagy csoportba oszthatjuk: ellenfény, élfény, oldalfény, szembefény, alsófény, felsőfény. Mindnek más hatása van képünkre, de erre tényleg nem akarok kitérni, mert könyvet lehet írni belőle. Akinek van kedve, kísérletezzen otthon egy tojással, és egy kis asztali lámpával. Jó játék.  Mindennapi fotózásaink során annyit érdemes észben tartani, hogy ha déli órákban verőfényben fotózunk, olyan erős árnyékok fognak modellünk arcán megjelenni, olyan nagy lesz a kontraszt, amit képérzékelőnk már nem tud feldolgozni, így az árnyékos részek besülnek, feketék lesznek. Nem szép, mindenképpen kerülendő. Ha szép, hangulatos fotókat akarunk készíteni, inkább a reggeli, és késő délutáni órákban fotózzunk!  Ha állatot, növényt, tárgyat fotózunk, adjunk neki ellenfényt, ami élettel telivé, plasztikussá varázsolja. A fény erejével már fentebb foglalkoztam. Szempontunkból az egyik legfontosabb tulajdonsága a fénynek, hiánya gyakorlatilag meghiúsíthatja, hogy használható képet készítsünk.  Tudnunk kell, hogy a digitális fényképezőknek nagy a fényátfogása, 10-13 fényértéket is képesek elviselni. Ebből következik, hogy ha tehetjük, csapjuk be gépünk úgy, hogy egy azonos távolságban lévő fényesebb részre fókuszálunk, majd az expozíciós gombot lenyomva újrakomponáljuk képünk. Így sötétebb témát is megfotózhatunk, de alulexponáljuk képünk, viszont szoftveresen ki tudjuk világosítani. Általános szabály, hogy digitális géppel inkább alul kell exponálni, mert a túlexponált, kiégett részek tartalmaznak kevesebb információt. Témaválasztásunk meghatározza, hogy milyen típusú fényre van szükségünk. Ha épületet szeretnénk fotózni, városképet készíteni az erős napsütést válasszunk. Kontrasztossá, élessé teszi képünk, a fény-árnyék hatás kihangsúlyozza az épületek éleit, ornamentikáját. Érdemes ilyenkor is a késő délutáni, és kora reggeli, lapos szögben érkező fényekkel kombinálni, mivel surlófényként még plasztikusabbá teszik képünk témáját. A borult idő, szórt fény portréfotózáshoz alkalmas, mivel az árnyékos részeket is kiválóan deríti, kellőképp megvilágítja. Ekkor nyugodtan fotózhatunk a nap irányával szemben, témánk nem lesz sötét, alulexponált, viszont a szórt napfény természetes, lágy ellenfényt ad.  Esős, borús időben a színek életre kelnek, kivirulnak, ilyenkor érdemes tájfotókat készíteni.

Sose feledjük:  pda-nk nem helyettesíthet egy jó fényképezőgépet, de kísérletezésnek, játéknak kiválóan alkalmas. Nagyon jó szolgálatot tehet, ha épp nincs nálunk fényképezőgép, de szeretnénk megörökíteni valamit. Viszont a nyaralásra, esküvőre, ballagásra, 100 éves nagyink lefotózására ne ezt vigyük magunkkal fotós felszerelésként!  Ha azt szeretnénk, hogy fényképalbumunk kicsit más legyen, mint a szomszédé, kerüljük a képeslap készítést, témánk megválasztásával, és kidolgozásával próbájluk meg új szemszögből megmutatnia világot: saját szemszögünkből.  Ha képeink izgalmassá akarjuk tenni, keressünk más nézőpontot, mint egy egyenesen álló emberé, fentről mindenki látott már virágot, gyereket, kutyát, macskát. Tornyot, hegyet, fát számtalanszor fotóztak alulnézetből. Legyünk kreatívak, és ne feledjük: mi készítjük a képet, nem a gép!

                                                                                                                                                                         Molnár István